Görkorcsolya
A görkorcsolya szakkört heti 2 alkalommal tartottunk, összesen 68
alkalom adódott a diákoknak, hogy új és meglévő tudásukat tovább fejlesszék. A korosztályt tekintve 10-14 éves tanulók alkották a csoportot, melynek nagy része teljesen kezdőkből tevődött össze. A szakkör létszámát nézve a résztvevők zöme 10-14 éves tanuló volt. A szakkörök, iránt Tiszakécskén, és Szentkirályon egyaránt nagy érdeklődés mutatkozott, mivel ezelőtt még nem nyílt lehetőség görkorcsolyázni tanulni. Ami legjobban tetszett a nebulóknak az, hogy esőben, hóban, hidegben is görkorcsolyázhattak a tornaterem adottságait kihasználva. A szakkörökön nagyrészt játékosan tanultak, minden óra a bemelegítés után a technikai elemek elsajátításával és gyakorlásával majd az óra utolsó részében játékos feladatokkal tanulták meg a görkorcsolyázás technikáit. A gyerekeknek versenyzésre is nyílt lehetőségük egy helyi verseny keretében. A verseny 2 részből tevődött össze: gyorsasági és ügyességi pályán kellett minél jobban szerepelni. A pályázat nagy segítséget nyújtott sok gyermek számára mivel lehetőség adódott megismerkedni a görkorcsolyázással és heti rendszerességgel sportolni térítés mentesen.

